Hullámzik, az élet? Hullámvasút volna?
Ha beleszólhatnál, tán, másképpen szólna?
Egyszer fenn a csúcson, máskor lenn a mélyben:
Fénylő napsütésben, vagy szénfekete éjben?
Kellene egy lámpa, ami utat mutat?
Keresed az élet vizét adó kutat?
Jó hírem van, nem kell tovább már keresned.
A jó irányjelző, létezik már benned!
Ám kifelé nézel, ezért nem találod, hiába járod be az egész világot.
Pihenj meg egy kicsit, csillapítsd le elméd,
Magadban megleled életed értelmét!
Aranyosi Ervin: Csodán napot!
Csodás napot!
Ha megkapod,
tovább adod?
Vagy őrzöd,És félted?
Mintha életed
múlna rajta.
Vajon te milyen fajta
emberré lettél?
Vajon, ha ettél,
oda engedsz másokat a tálhoz?
Vagy szíved másokat utánoz:
ki önzőn, nem törődve mással,
elesett szíveket felnyársal.
Mond csak, mosoly dereng-e arcodon?
mely számodra is bizonyítja,
hogy benned van rejtve az élet "nyítja".
Készen vagy-e a változásra,
hogy rácsodálkozz egy új világra,
mely számodra eddig láthatatlan módon virágzott,
meglátsz-e olyat, ami hiányzott,
mit még sose látott
más, - gyarló ember,
ki hinni sem mer,
-és szembe mersz nézni a félelemmel?
Aranyosi Ervin: Miről szól az élet?
Gondolkodj el kérlek,
miről szól az élet?
Pénz, vagy a családod
tesz boldoggá téged?
Amit pénzért kaphatsz,
mind kacattá válik!
Ilyen kincset gyűjtesz,
egészen halálig?
Egész nap dolgozol,
Őket ritkán látod.
Beszűkül, odavész,
saját kis világod.
Nem látod, gyermeked
lelke hogyan éled.
Kihagyod a csodát!
Más életét éled.
Persze könnyű ezért
másokat okolni,
-miattuk dolgozol,
mert kell a sok holmi.
Arra hivatkozol
-mások is így élnek!
Ám ők sem szeretnek,
s parancsszóra félnek!
Te sem tehetsz másképp,
a pénz ma az Isten!
Családra, gyermekre
elég időd nincsen.
Gondolkodj el kérlek,
miről szól az élet,
ha azt mások által,
betáblázva éled?
Aranyosi Ervin: Lélekgyógyítás
Magányod végleg úrrá lett feletted.
Úgy érzed, rajtad senki nem segít.
Elfordult tőled barátod, szeretted.
Jó kedvre többé semmi sem derít.
Tárd ki a szíved, változtass a dolgon,
ködbe bújva, nem láthat senki meg.
Hidd el, tudom, és nem hiába mondom.
Nem látja senki az eltitkolt szívet.
Nem szeretsz élni? Hisz tán nem is éltél.
Börtönbe zárva élted életed.
Múltadon sírtál, a jövődtől féltél,
rácsok közt tartott, a kínzó képzelet.
Ám van kiút, az önkéntes magányból,
hidd el, hogy vár még sok, kedves barát!
Köd-falad az, mely körül vesz és gátol.
- Bontsd le a lelked felépített falát!
Ölts hát mosolyt, a vihar verte arcra,
engedd, hogy fénye lámpásod legyen!
ne gondolj többé a régi, sok kudarcra.
Engedd, hogy lelked boldoggá tegyen…”
Tárd ki a szíved, hogy újólag dobogjon,
engedd be azt, ki hozzád bekopog.
Szeretet lángja “kályhádban” lobogjon,
s lásd meg a tüzet, mely másban ott lobog.
Ne akarj senkit, saját raboddá tenni,
a szabad lélek, boldogabban ad!
Érezd, milyen jó, őszintén szeretni,
s milyen az érzés, mit lelked befogad.
forrás: http://versek.aranyosiervin.com/category/erzelmek-szeretet-magany-boldogsag-vagyakozas/
Úgy érzed, rajtad senki nem segít.
Elfordult tőled barátod, szeretted.
Jó kedvre többé semmi sem derít.
ködbe bújva, nem láthat senki meg.
Hidd el, tudom, és nem hiába mondom.
Nem látja senki az eltitkolt szívet.
Börtönbe zárva élted életed.
Múltadon sírtál, a jövődtől féltél,
rácsok közt tartott, a kínzó képzelet.
hidd el, hogy vár még sok, kedves barát!
Köd-falad az, mely körül vesz és gátol.
- Bontsd le a lelked felépített falát!
engedd, hogy fénye lámpásod legyen!
ne gondolj többé a régi, sok kudarcra.
Engedd, hogy lelked boldoggá tegyen…”
engedd be azt, ki hozzád bekopog.
Szeretet lángja “kályhádban” lobogjon,
s lásd meg a tüzet, mely másban ott lobog.
a szabad lélek, boldogabban ad!
Érezd, milyen jó, őszintén szeretni,
s milyen az érzés, mit lelked befogad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése